Herman Ottó – (1835-1914)
„Légy büszke arra, ami voltál, s igyekezz különb lenni annál, ami vagy.”
természettudós, néprajzkutató,
polihisztor, politikus
1835. június 26-án született Brenzóbányán. A hétgyermekes család szegényen, de szépen élt. Édesapja Herman Károly kamarai bányaüzemi sebészmester. A főleg szászok lakta felvidéki bányászközségében, a gyermek Ottó is németül beszélt. A későbbiekben nyelvében és lelkületében izzig-vérig magyarrá válva élte során mindig tagadta, hogy Ő Brenzóbányán született volna, születése helyéül később a Miskolc melletti Alsóhámort jelölte meg.
1848-ban alig 13 évesen jelentkezett a szabadságharc hadseregébe ágyútisztogatónak, de hazaküldték.
1863-ban a lengyel szabadságharcosok sorába állt, majd visszatérve hazájába, Kőszegen fényképészműtermet nyitott.
1864-ben került kapcsolatba a muzeológiával: ekkor lett Brassai Sámuel keze alatt konzervátor Kolozsvárott és lerakta a később híressé vált állattani gyűjtemény alapját.
A Természettudományi Társaság felfigyelt tudományos munkásságára és megbízást adott a hazai pókfauna megírására. Ez indította alapvető tudományos művek megírására.
Az 1890-es években érdeklődése mindinkább a madártan fele irányult. A madarak tanulmányozásában fiatal, lelkes segítőtársa is akadt: egykori jóakarójának fia, Chernel István.
1894-ben megalapította a Magyar Ornithológiai Központot.
Termékeny életének 1914. december 27-én egy baleset vetett véget.
Miskolc város tanácsa a nagy tudós emlékét őrizve, 1965-ben hamvait a hámori temetőben helyezte el.
Műveit utánozhatatlan eredetiség, éles megfigyelőtehetség, magyaros zamat, egyéni gondolkodás, elragadó, művészi stílus jellemezte. Számos kisebb dolgozata került át iskolai olvasókönyvekbe és stilisztikákba, több könyve pedig angol és német fordításban külföldön is széles közönséget hódított meg.
Főbb művei
Erdély bőr- és egyenesröptűi (Kolozsvár, 1871);
Reliquia Petényiana (1879);
Magyarország pókfaunája (I–III. Bp., 1876–79);
A magyar halászat könyve (I–II. Bp., 1887–8S);
A halgazdaság rövid foglalatja (Bp., 1888);
Petényi János Salamon (Bp., 1891);
A miskolci palaeolith lelet (Bp., 1893);
Az északi madárhegyek tájáról (Bp., 1894);
A madárvonulás elemei Magyarországon (Bp., 1895);
Az ősfoglalkozások: Halászat és pásztorélet (Bp., 1898);
A magyar ősfoglalkozások köréből (Bp., 1899);
A madarak hasznáról és káráról (Bp.; 1901);
Az 1902. évi nemzetközi madárvédelmi egyezmény és Magyarország (Bp., 1907);
A magyar pásztorok nyelvkincse (Bp., 1914);
Természeti képek (Bp., 1959)